Elstartolt a részvételi költségvetés Budafok-Tétényben

Megkezdődött a Budafok-Tétényi részvételi költségvetés projektbenyújtási időszaka. December 16-ig várják azokat az ötleteket, amelyekkel a helyiek javítanák a közösségi életet, fejlesztenék a kerületet. A projektbenyújtásra két féle módon van lehetőség: a kezdeményezés honlapján, a http://www.kozossegrekapcsolva22.hu-n illetve a Városházán, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban és a Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban elérhető formanyomtatványokon. A már beérkezett ötletek az említett weboldalon tekinthetők meg. A részvételi költségvetés keretében megvalósuló projektcélokra Budafok-Tétény Önkormányzata összesen 300 millió forintot különített el.

 

Közösséget építeni csak a fontos döntések közös meghozatalával lehet. Budafok-Tétény vezetése számára fontos, hogy a XXII. kerület aktív és folyamatosan fejlődő közösség legyen. Olyan hely, ahol jó élni, ahol igazán otthon érezheti magát fiatal és idős, családos és egyedül élő egyaránt. Ezért is döntött úgy Budafok-Tétény Önkormányzata, hogy 2019 őszén meghirdeti a részvételi költségvetést. Az új kezdeményezés keretében a kerület lakosai küldhetnek be projekteket, fejlesztési és programjavaslatokat, és szavazással ők döntik el, melyik valósuljon meg.

Várjuk azokat az ötleteket, amelyekkel a helyi lakosok XXII. kerület közösségi életét javítanák, illetve amelyek Budafok-Tétény fejlődéséhez járulhatnak hozzá. Fontos, hogy olyan projektek valósuljanak meg, amire a helyiek szerint tényleg szükség van. A részvételi költségvetés kiváló alkalom a párbeszédre, a lakosokkal való együtt gondolkodásra – fogalmazott Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere.

A projekteket egészen december 16-ig lehet beküldeni.  Az ötletek feltölthetők a kezdeményezés honlapjára, a http://www.kozossegrekapcsolva22.hu-ra illetve papír alapon is beadhatók a Városházán, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban és a Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban elérhető formanyomtatványokon.  A beérkezett javaslatokról két körös szavazás keretében mondhatják el véleményüket Budafok-Tétény lakosai. A projektbenyújtás feltételeiről és a szavazás folyamatáról bővebb információ elérhető a részvételi költségvetés már fentebb említett weboldalán.

A program keretében megvalósuló projektcélokra összesen 300 milliót, a kerület három területegysége − Budafok, Budatétény és Nagytétény − részére 100-100-100 millió forintot különített el az Önkormányzat. A keretösszegből a legtöbb voksot kapó és a részvételi költségvetés szabályainak is megfelelő javaslatok valósulnak majd meg – hangsúlyozta Karsay Ferenc.

A XXII. kerület polgármestere hozzátette: arra biztat mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel és nyújtsanak be projektjavaslatot. Mint mondta: ez most az az időszak, amikor bátran beküldheti mindenki az ötletét, elmondhatja mire lenne igény, mit szeretne megújítani. A kis projektek ugyanolyan értékesek, mint a nagyobb ötletek – emelte ki Karsay Ferenc.

Bővebb információ: www.kozossegrekapcsolva22.hu és https://www.facebook.com/kozossegrekapcsolva22

 

Kapcsolat:

Tóth Eszter
sajtóreferens
06203225881
etoth@bp22.hu

Klimász Jennifer Patrícia
projektasszisztens
06309399692
klimaszj@bp22.hu