Környezet

Legyen Budafok Tiszta

Az egész kerületben Budatétény
default image

Nem szavazható

Tisztelt Pályázó!

 

Köszönjük, hogy megtisztelt véleményével és javaslatát eljuttatta hozzánk a Budafoki Részvételi Költségvetés (BRK) keretében. 

 

A Legyen Budafok Tiszta című javaslatát megvizsgáltuk és ezzel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy jelenleg 280 db parki szemetes és 48 db kutyapiszok gyűjtő található a kerületben, illetve az FKF további hulladékgyűjtőket üzemeltet. Fontos azonban, hogy az itt lakók, magukénak érezzék annyira lakóhelyüket, hogy tevékenyen részt vehessenek annak tisztántartásában. Ilyen akció a minden évben megrendezésre kerülő TeSzedd is, amihez a kerület több pontján csatlakoznak lelkes lakosok.

A környezetünk megóvása kiemelten fontos feladat, így 2020-ban, az önkormányzat új szervezeti egységgel bővül, az úgynevezett Zöld Irodával. Ennek többek között az lesz a funkciója, hogy a kerületi környezetvédelmi programot és cselekvési tervet végrehajtsa. Ezen irodának feladata lesz, az önéhez hasonló kezdeményezések felkarolása.

 

Az iroda indulásáig szíves türelmét kérjük.

 

Ne feledje, szavazási lehetőségével továbbra is élhet, szavazatával tíz különböző kerületi javaslatot támogathat. Szavazni a honlapunkon keresztül van lehetőség 2020. január 31. és február 29. között. Szavazata online szabadon változtatható, ameddig nem véglegesíti azokat a “Megerősítés” gomb megnyomásával. 

 

A program további részleteiért ne felejtse el követni Facebook-oldalunkat és honlapunkat.

 

Köszönettel,

Budafok-Tétény Önkormányzata

Tisztelt Közösségre Kapcsolva Pályázat Munkatársak! Igazándiból nem csak a saját lakókörnyezetemre , hanem az egész kerületre ki lehetne terjeszteni , ezt a projektet. Lakóközösségek, közös utcában lakók vállalják, hogy a környezetükben havonta min. 1x vagy akár többször is összeszedik az eldobált szemetet, amihez a Projekt biztosít gumikesztyűt, szemétszedő botokat (amivel könnyebb a szemétszedés ) és szemetes zsákokat. Szerintem sok fiatal és idősebb kerületi lakó is csatlakozna ehhez a projekthez.Sok idősebb ember nem mozdul ki otthonról , így értelme is lenne a mindennapos sétának. Természetesen a megtöltött szemetes zsákokról fényképek is készülnének, még verseny is lehetne , ki szedett össze több szemetet , abban a hónapban , évben . A legtöbb szemetet összeszedő csapat megkapná a Budafok Szemétmentesítő Érmet, ami Vándordíj is lehetne. Táblákat is lehetne kihelyezni, hogy ez a Közösség felszedte az eldobált szemetet és különösen fontosnak érzik az ott lakók , hogy nem szemetelnek és erre kérik az arra járókat is! Közösségre Kapcsolva Szedjük a Szemetet! Legyen Budafok a Legtisztább Kerület Budapesten!!!