Közösség

Hajléktalanok elhelyezése

Budafok Budafok
default image

Nem szavazható

Tisztelt Pályázó!

 

Köszönjük, hogy megtisztelt véleményével és javaslatát eljuttatta hozzánk a Budafoki Részvételi Költségvetés (BRK) keretében. 

 

A Hajléktalanok elhelyezéséről szóló javaslatát megvizsgáltuk és ezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk: A javaslatban is említett – úgy mint a társadalmi beilleszkedést, a munka világába való integrálódást, a szociális kapcsolatok léétrehozásának segítését célzó, – holisztikus programokat nyújtó szervezetekkel együttműködésben kapcsolódik be kerületünk az egyébként főváros által  önkormányzati feladatként meghatározott hajléktalan-ellátásba. Az ehhez részint kapcsolódó közterületi rendfenntartásban Önkormányzatunk utcai szociális munkásokkal, esetlegesen a Rendőrséggel közösen vesz részt. Ugyanígy saját hatáskörben szervezzük adományozási tevékenységünket, amely már önálló épületben működik, a Nagytétényi út 68. szám alatt és amely jelentős volumenű élelmiszer, használati cikk és ruhaadomány bevételezését-kiadását bonyolítja le. Mivel az Ön által megfogalmazottak más forrásból már megvalósulnak, emiatt a javaslatát nem tudjuk szavazásra bocsátani.

 

Ne feledje, szavazási lehetőségével továbbra is élhet, szavazatával tíz különböző kerületi javaslatot támogathat. Szavazni a honlapunkon keresztül van lehetőség 2020. január 31. és február 29. között. Szavazata online szabadon változtatható, ameddig nem véglegesíti azokat a “Megerősítés” gomb megnyomásával. 

 

A program további részleteiért ne felejtse el követni Facebook-oldalunkat és honlapunkat.

 

Köszönettel,

Budafok-Tétény Önkormányzata

Egyre több hajléktalan van a kerületben. Engem nagyon zavar az a mocsok ami körülöttük van. Évek óta minden télen akár az ajtók megrongálásával bejutnak a lépcsőházakba és lopkodják a lábtörlőket fekhely gyanánt. Itt rengeteg kisgyermekes vagy éppen idős lakik akik szeretnének a megállókban leülni, de nem tudnak a hajléktalanoktól. Ha lenne rá mód hogy humanitárius szervezetek bevonásával elszállásolják, és ellássák ezeket az embereket akkor ez a probléma enyhülne. Bizonyára van olyan elhagyatott része a kerületnek ahol nem okozna problémát létesíteni legalább téli menedéket. A kerültben több bevásárlóközpont és hipermarket is üzemel ahol naponta keletkezik annyi, forgalomba már nem hozható termék-élelmiszer amivel akár változatosan is lehetne ezeknek az embereknek ételt biztosítani. Ezeknek a hipermarketeknek kellene olyan feltételeket felajánlani ami lehetővé tenné hogy ilyen élelmiszereket, kozmetikumokat stb adományozzanak. Akár szezonális munkát is fellehetne ajánlani azoknak akik erre jelentkeznek. Van itt tennivaló télen elég pl az iskolák körüli hótakarítás. Ehhez tiszta ruházatot és meleg ételt-italt biztosítanék a számukra. Ezáltal is adnának a közösségnek és nyerhetnének valamiféle célt és megbecsülést. A ruhájukra akár valami barátságos szlogent is felnyomtatnék pl "egymásért vagyunk" vagy ilyesmi. A lényeg hogy ne a köztereket, rendelőket, és tömegközlekedési eszközöket lepjék el.